Ezen az oldalon tartózkodik

Megnyílt a Kormányablak Martonvásáron

Megnyílt a Kormányablak Martonvásáron

Tisztelt Ügyfeleink!

A Fejér Megyei Kormányhivatal Martonvásári Járási Hivatalában 2014. március 6-án megnyílt a Martonvásári Kormányablak.

Az új kormányablakok megnyitása fontos lépés a közigazgatás négy éve indult átalakításának folyamatában. A területi közigazgatási reform egyértelmű célja az egyablakos ügyintézés biztosítása az ügyfelek számára, azért, hogy egyetlen helyen, a járási kormányablakoknál tudják hivatalos ügyeiket intézni.

Azok az ügyek, melyeket eddig az Okmányirodában lehetett intézni, ezentúl a Kormányablak ügykörébe tartoznak. A Kormányablakban a klasszikus okmányirodai ügyekkel együtt összességében mintegy 250 ügyben lehet felvilágosítást kérni, ügyet intézni és különböző kérelmeket – továbbítás céljából – benyújtani. Az állampolgár a Kormányablakban széleskörű tájékoztatást kap arról, hogy egy ügy mikor, hogyan és melyik hatóságnál intézhető, illetve felvilágosítást kap azzal kapcsolatban, hogy az adott ügyben milyen kérelmet, formanyomtatványt szükséges beadnia.

Ügyfélszolgálatunk készséggel nyújt segítséget a szükséges formanyomtatványok kitöltésében, és a csatolandó dokumentumok ellenőrzésében egyaránt.

A Martonvásári Kormányablak minden hétköznap 8-20 óra közötti nyitva tartással várja ügyfeleit az alábbi főbb ügytípusokban:

  • Okmányirodai ügyek:
    • Személyazonosító igazolvány
    • Lakcímigazolvány
    • Útlevél
    • Vezetői engedély
    • Nemzeti Egységes Kártya (diákigazolvány)
  • Egyéni vállalkozói igazolvánnyal kapcsolatos ügyek
  • Mozgáskorlátozottak parkolási igazolványával kapcsolatos ügyek
  • Gépjárművekkel kapcsolatos ügyek
  • Egyéb ügyek:
  • Állampolgársági ügyek
  • Családtámogatási ügyek (gyermekgondozási segély, gyermekgondozási díj, anyasági Támogatás, családi pótlék, gyermeknevelési támogatás)
  • Egészségbiztosítási ügyek (TAJ kártya igénylés és pótlás, utazási költségtérítés)
  • Nyugdíj ügyintézés
    (ezen ügyeknél a Kormányablak közreműködőként továbbítja a benyújtott iratokat az illetékes hatóságnak)
  • Ügyfélkapu létesítése
  • Papír alapú hiteles tulajdonilap-másolat szolgáltatás
  • Tájékoztatás nyújtása

(A teljes ügykörlistát a kormányablakokról szóló 515/2013. (XII. 30.) Korm rendelet mellékletei tartalmazzák)

A Kormányablakban az illeték-, továbbá díjfizetésre köteles ügyek intézése bankkártyával, vagy az előre befizetett csekk tőpéldányának bemutatásával (tulajdoni lap igénylése esetén kizárólag csekkel) lehetséges.

A Martonvásári Kormányablak elérhetőségei:
Címe: 2462 Martonvásár, Szent László út 2.
Telefonszáma: 06-22-460-081

Dr. Koltai Gábor
hivatalvezető
Martonvásári Járási Hivatal

Kapcsolódó hírek

Írjon kommentet

Megszakítás