Megemlékezés Kokas Ignác születésének 100. évfordulójáról

Kokas Ignác születésének 100. évfordulója alkalmából meghitt és emelkedett hangulatú megemlékezést tartottunk a Vál településen található váli Katolikus templom falai között. Az esemény célja az volt, hogy tisztelegjünk a festőművész életműve és szellemi öröksége előtt, aki szorosan kötődött a térséghez, és művészetében gyakran merített ihletet a vidéki tájból és az emberi lélek mélységeiből. A megemlékezésen helyi közösségi tagok, művészetkedvelők és meghívott vendégek vettek részt. A program beszédekkel és zenei betétekkel kezdődőtt, majd egy kisfilm került levetítésre, melyben a „Mester” életbölcsességeiből kaphattunk ízelítőt. A színpadon egy pódiumbeszélgetés során idézték fel tanítványok a régi időket, erősítve a művész szellemiségéhez illeszkedő elmélyült légkört, amelyek felidézték Kokas Ignác pályafutását, művészi hitvallását és jelentőségét a magyar képzőművészetben. A templomi környezet különleges hátteret biztosított a megemlékezéshez: a csend és a spiritualitás méltó módon emelte ki Kokas művészetének transzcendens vonásait. Az esemény végén a résztvevők közösen emlékeztek, és lehetőség nyílt személyes gondolatok megosztására is. Az évfordulós rendezvény nemcsak tisztelgés volt egy kiemelkedő alkotó előtt, hanem a helyi közösség összetartozását is erősítette, miközben újra ráirányította a figyelmet Kokas Ignác maradandó művészi örökségére. A fotókat Giflo H. Péter készítette.